Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HÍREK 2014/2

MINISZTÉRIUMOK: földművelésügy, környezet- és természetvédelem

2014.05.29.

Földművelésügyi Minisztérium megnevezésű agrártárca alakul a Vidékfejlesztési Minisztérium után. A földművelésügy (mezőgazdálkodás), illetve a környezet- és természetvédelem hazai minisztériumainak korábbi megnevezéseit érdemes egymás mellett összefüggésekben is áttekinteni. A történelem ismétli önmagát.

Földművelésügy (ide tartozik az erdészet, vadászat, halászat; valamint 1954 előtt és 2010-től a természetvédelem is):

Földművelésügyi Minisztérium (FM) – 1889-1966.
(Közben: Állami Mező- és Erdőgazdaságok Minisztériuma – 1952-1953)
Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium (MÉM) – 1967-1990.
Földművelésügyi Minisztérium (FM) – 1990-1998.
Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) – 1998-2010.
Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) – 2010-2014.
Földművelésügyi Minisztérium (FM) – 2014-től

Környezetvédelem (és természetvédelem, ami egyébként korábban kialakult, mint a minisztériumi névadó ágazat):

Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium (KVM) – 1987-1990.
Környezetvédelmi Minisztérium – 1990 (3 hónapig)
Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) – 1990-1998.
Környezetvédelmi Minisztérium (KöM) – 1998-2002.
Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) – 2002-2010.

Megjegyzés
Időközben voltak gyakorlatilag minisztériumi szintű országos hatáskörű szervek is:
az erdészetre Országos Erdészeti Főigazgatóság (OEF, 1954-1967) – ide tartozott a természetvédelem is 1961-ig;
a természetvédelemre Országos Természetvédelmi Hivatal (OTvH, 1961-1977);
a környezet- és természetvédelemre Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal (OKTH, 1977-1987).

Dr. Temesi Géza

 

Fenntartható Fejlődés Bizottsága az új Országgyűlésben

2014.05.29.

Az Országgyűlés 15 Bizottsága közül az egyik a Fenntartható Fejlődés Bizottsága, amelynek elnökét az LMP országgyűlési frakciója adja Sallai R. Benedek személyében. A Bizottság 10 tagú, egyik alelnöke dr. Turi-Kovács Béla, a természetvédelemért felelős tárca volt minisztere.

A fenntartható fejlődés jelentése: a jelen szükségleteinek a kielégítése anélkül, hogy csökkentené a jövendő generációk esélyét a saját szükségleteinek a kielégítésére. A civilizációnak, a társadalomnak és a gazdaságnak bele kell férnie ezért a természeti környezetbe, ami csak környezettudatossággal, a természet, a természeti erőforrások és a környezet védelmével lehetséges. A természetvédelem a tájak és élőhelyek, a természeti és a védett természeti területek és értékek általános védelmét illetve kiemelt oltalmát, valamint a Natura 2000 területek védelmét; a környezetvédelem pedig a környezeti elemek [mesterséges környezet (települések, infrastruktúrák, hulladékgazdálkodás), levegő, víz, föld, élővilág] védelmét jelenti.

Dr. Temesi Géza

 

Kullancs és szúnyog invázió várható

2014.05.06.

Az idén az időjárás kedvez a kullancsoknak és a szúnyogoknak is, az enyhe tél miatt nagy kullancs és szúnyog invázió várható!

A kullancsok nagy része fertőzött, és súlyos betegségek kórokozóit hordozhatják: Lyme-kórt, valamint vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladást (kullancs encephalitis) terjesztenek, ügyeljünk ezért a megelőzésre!
Erdőbe, bokros, dús növényzetű területre indulva vegyünk fel
zárt ruházatot (zárt cipő, zokni, hosszúnadrág a zokniba tűrve, ing a nadrágba tűrve), és használjunk kullancsriasztó szereket! A szabadban töltött idő után ellenőrizzük testfelületünket, különös figyelemmel a hajlatokra, és ha kullancsot találunk, minél gyorsabban – kullancskiszedő-csipesszel – távolítsuk el, a csípés helyét pedig fertőtlenítsük (pl. Betadine).

A kullancs encephalitis, a vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás több oltásból álló védőoltás-sorozattal megelőzhető. A védettség kialakulásához idő kell, ezért az oltássorozatot célszerű a téli időszakban elkezdeni. A Lyme-kórt baktérium okozza, és nincs ellene védőoltás. Amennyiben a kullancs csípését követően influenzaszerű tünetek, fejfájás, szédülés, hányinger, hőemelkedés, izomfájdalom, nyirokcsomó duzzanat, a bőrön kokárdaszerű bőrelváltozás jelentkezik, forduljunk orvoshoz!

Ne feledkezzünk el arról sem, hogy a kullancsok csípése négylábú kedvenceinkre nézve is veszélyes (fentiek mellett a rendkívül gyors lefolyású babézia is veszélyeztetheti életüket), lássuk el őket is kullancs elleni védelemmel! Erre a célra jó minőségű kullancs-nyakörvek (Killtix, Scalibor, Foresto) és cseppek (pl. Exspot, Advantix) kaphatók.

A szúnyogok is hordozhatnak emberre veszélyes vírust, és allergiás reakciót is kiválthat a csípésük. B1 vitamin szedésével, a célt szolgáló különféle krémekkel, spray-vel védekezhetünk ellenük a terepen.
Mind a kullancs, mind a szúnyog elleni védekezéshez vannak természetes illóolaj (pl. eukaliptusz-olaj) tartalmú riasztószerek, a B1 vitamin riasztó hatása a kullancsra kérdéses.

Dr. Mészáros Hajnalka

 

Rombolnak a bringások

2014.05.02.

Ilyen címmel jelent meg a Pécsi Hírek 2014. április 22-én kiadott számában egy teljes oldalas újságcikk. Maradandó károkat okoz és balesetveszélyt jelent a terepbiciklisek száguldozása a Mecsekben, a terület erodálódását, talajeróziót okoz az ilyen kerékpározás, és jóvátehetetlen károk keletkeznek védett növények állományaiban is, írja a cikk szerzője. Erdészeti, közjóléti és védelmi szempontból egyaránt értékes erdőterületekről, védett természeti területről, Natura 2000 területről van szó!

Az elmúlt évben a törvényalkotó természetvédelmi, erdővédelmi és talajvédelmi szempontból egyaránt kedvezőtlenül módosította az erdőtörvény erdő látogatására vonatkozó szabályozásait. A törvénymódosítás káros következményei sok helyen tapasztalhatók az országban. A természetben korábban is folytatott terepi kerékpározás a törvényi legalizálás, illetve az ellentmondásos, hibás törvényi szabályozás miatt még jobban terjed, a károkozás pedig fokozódik. A pécsi városmagazinban olvasható, hogy a védett természeti területek természetvédelmi kezelői, az erdőgazdálkodó és a hatóságok egyaránt képtelenek hatékonyan fellépni a természet védelmében. Nem vigasz, de így van ez másutt is.

 

Nagy hasznot hoz a medvehagyma lopása

2014.04.23.

Becslések szerint évente százmillió forintos nagyságrendű hasznot hoz a természetet károsítóknak a medvehagyma illegális gyűjtése és árusítása, akik ezért adót sem fizetnek. Tavaszonként a szezon alatt sokmilliónyi szál medvehagyma levelet kínálnak eladásra a közterületeken és a piacokon (Budapesten számtalan forgalmas közterületi helyen árusítják), amely mennyiségnek nagy része jogosulatlan gyűjtésből, lopásból származik. Az ebből élők tavasszal lelőhelyeket tarolnak le, zavarják az élőhelyeket, szemetet hagynak maguk után a természetben, szedés közben pedig mindent, köztük a védett növényeket is letapossák, vagy a medvehagymával együtt leszedik, lekaszálják. Így az is előfordul, hogy mérgező növények (pl. gyöngyvirág) kerülnek a medvehagyma levelekhez.

A medvehagyma (Allium ursinum) – mint minden más nem védett gyógynövény is – állami erdőben egyéni szükségletre (napi 2 kg/fő mennyiségig) gyűjthető. Az egyéni szükségletre gyűjtött mennyiség azonban kereskedelmi forgalomba nem hozható! Magánerdőben mindennemű, állami erdőben a nagyobb mennyiségben történő gyűjtéshez a tulajdonos (vagyonkezelő) írásbeli hozzájárulása szükséges. Védett természeti területen a gyűjtés engedélyköteles is, a természetvédelmi hatóság külön engedélyéhez kötött (ami alól a természetvédelmi kezelési terv adhat felmentést).

Ezen jogszabályi előírások be nem tartásával történő gyűjtés többféle jogsértést is megvalósíthat: 1) erdei haszonvételek jogosulatlan gyakorlását, illetve tulajdon elleni szabálysértést, vagy 2) vagyon elleni bűncselekményt (üzletszerűen elkövetett lopás); 3) védett természeti területen közigazgatási jogi felelősséget is keletkeztet, amelynek jogkövetkezménye közigazgatási hatósági eljárás keretében természetvédelmi bírság kiszabása; 4) törvénybe ütköző további kapcsolódó veszélyeztető, károsító és egyéb cselekményeket. Mindemellett a jogosulatlan közterületi értékesítés szabálysértés (a rendőrség és a közterület-felügyelet hatáskörébe tartozik).

A medvehagyma természeti érték, védetté nyilvánításának gondolata már többször felmerült. Őrzése a rendészeti feladatokat ellátó erdészeti szakszemélyzet és a természetvédelmi őrök feladata. Sajnos az ország azon térségeiben, ahol elterjedt és nagy mennyiségekben gyűjtik, eddig nem volt tapasztalható olyan eredményes fellépés, ami a problémát megoldaná. Hasonlóan nincs hatékony fellépés a javarészt lopásból származó medvehagyma közterületen történő illegális árusításával szemben sem. Az idei szezonnak vége van, jövőre jobban oda kell figyelnünk az évtizede problémás kérdésre!

Dr. Temesi Géza

 

IRF európai rendezvény

2014.04.18.

Május 13–17-én kerül megrendezésre az International Ranger Federation (IRF) = Nemzetközi Természetvédelmi Őr Szövetség 3. Európai Természetvédelmi Őri Szemináriuma (3rd European Rangers Training Seminar) Horvátországban, a Brijuni Nemzeti Parkban. Az európai rendezvény szervezői az IRF, a Horvát Köztársaság Környezet- és Természetvédelmi Minisztériuma, a Horvát Természetvédelmi Őri Egyesület és a Brijuni Nemzeti Park Igazgatósága. (Az 1. Európai Természetvédelmi Őri Szemináriumot Romániában szervezték meg a Retyezat Nemzeti Parkban 2007-ben, a 2. Európai Szemináriumnak pedig Magyarország adott helyszínt 2008-ban a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságnál.)
A magyarországi Természetvédelmi Őrszolgálat 2006 júniusában csatlakozott az IRF-hez a Skóciában, Stirlingben megrendezett 5. IRF Világkongresszuson, amelyen a hazai természetvédelmi őröket háromfős delegáció képviselte. Ezen a kongresszuson született döntés arról, hogy az IRF alapításának (1992. július 31.) évfordulója, július 31. a természetvédelmi őrök világnapja (Ranger Világnap).

Megjegyzések
A ranger angol főnévnek számos jelentése van, amelyek között hagyományosan és jellemzően szerepel a vadőr és az erdőőr. A ranger egyik korszerű magyar fordítása azonban a természetvédelmi őr (természetőr), amit a szótárak általában nem tartalmaznak. A természetvédelmi őrre viszont hozza némelyik angol szótár a nature guard megnevezést, de egyes országokban (pl. Kanada, Izland) a warden használatos.
Lehetne alkalmazni egyébként a ranger angol megnevezést a 2012. évi CXX. törvény (rendészeti törvény) hatálya alá tartozó rendészeti feladatokat ellátó erdészeti szakszemélyzetre, hivatásos vadászra, halászati őrre és mezőőrre is. A nemzeti parki illetve természetvédelmi (természetőr) ranger általánosan elterjedt vadőrre fordítása azonban azért is helytelen és félrevezető, mert a vad a magyar szaknyelvben a vadászható vadon élő állatok gyűjtőfogalma, a hazánkban korábban alkalmazott vadőr jogintézménynek pedig a vadászatra jogosultnál alkalmazott hivatásos vadász a mai megfelelője.

Dr. Temesi Géza

 

VÉDŐSZENTEK

2014.04.01.

(egy kis keresztény történelem és legenda)

A (másodlagos vagy közvetett) természetvédelem több mint kétezer éves múltra tekint vissza, amiben a vallásoknak és az egyházaknak volt nagy szerepük. A média gyakran tájékoztat arról, hogy a katolikus egyház – egy éve új – feje a fiatalok körében is nagyon népszerű. A teremtett világ védelméért kiálló katolikus egyházat hirdető pápa a Ferenc nevet vette fel Szt. Ferenc tiszteletére.

Assisi Szent Ferenc a természet, a természetvédelem védőszentje. 1182-ben született gazdag ruhakereskedő családból (Assisi – Perugia megye – Olaszország). Szakított a gazdagsággal, családjával, és lemondva örökségéről visszavonultan apostoli szegénységben élt a természetben. Rendet alapított (Ferences Rend), amely szegénységben folytatja életét. Hirdette, hogy az embernek testvére minden más lény, a legenda szerint az állatoknak is prédikált. A különböző ábrázolásokon ezért gyakran látható állatokkal, főleg madarakkal. 1226-ban halt meg. II. János Pál pápa a természetvédelem égi patrónusává nyilvánította.

A vadászok és az erdészek védőszentje pedig Szent Hubertus, aki 658-ban született. Előkelő család elkényeztetett fia. 705-től maastrichti püspök, és már életében az Ardennek apostolának nevezték (pogánytérítések). Nagyon szeretett vadászni és horgászni. Felesége és gyermeke a szüléskor meghalt, a feledést öldöklő vadászatokon, vad mulatozásokon kereste. A legenda szerint egy nagypénteki vadászaton Ardennek erdejében felbukkant előtte egy szarvas az agancsai között a feszülettel, és megtérésre szólította fel egy égi hang. Ezután remeteként élt Németalföldön, 727-ben halt meg.

Dr. Temesi Géza

 

Vita az akácról

2014.03.23.

A fehér akác (Robinia pseudoacacia) a pillangósvirágúak (Fabaceae) családjába tartozó hazánkban nem őshonos fafaj. Hazája Észak-Amerika, Európába az 1600-as évek elején került. Jean Robin ültette először a Pennsylvaniából hozott csemetét a párizsi királyi füvészkertbe, Linné róla vette az akác latin nevét (Robinia). Magyarországra a 18. században telepítették az alföldi futóhomok megkötésére. 1966-ban megjelent Erdei fák és cserjék című erdészeti szakkönyv szerint az akkori összes erdőterület 16 %-át elfoglaló fafaj területi arányát fafajpolitikai megfontolásból 11 %-ra kell csökkenteni. Ennek ellenére – közel fél évszázad múltán – ma a hazai fafajaink közül a legtöbb területet, az összes erdőterület 24-át foglalja el.

Az akác megítélése hazai és európai uniós viszonylatban is komoly vitákat vált ki az utóbbi időben:
● európai uniós szándékok és hazai álláspontok,
● erdészeti, fahasználati, méhészeti és más megfontolások, valamint ökológiai szempontok illetve természetvédelmi érdekek
ütköznek egymással.

 

Veszélyben az orrszarvú Dél-Afrikában

2014.02.27.

2000-ben magyar delegáció is részt vett a Dél-Afrikai Köztársaságban, a Kruger Nemzeti Parkban megrendezett IRF Világkongresszuson. Az IRF, az International Ranger Federation, a Természetvédelmi Őrök Nemzetközi Szövetsége. Ezúton is kiegészíteném az angol szótárakat a ranger szó korszerű jelentésével, ranger = természetvédelmi őr. Nem vadőr, mert a vadon élő állatfajok közül a vad a hazai jogszabályok alapján vadászható állatfajt jelent, míg a természetvédelmi őrök, így az afrikai rangerek állatvilággal összefüggő feladata nem a vadászható, hanem a védett vadon élő állatfajok őrzése. A hazai fogalmak között szereplő vadőr a vadgazdálkodás alkalmazottja volt, aki a vadászható vadon élő állatokkal foglalkozott, mai megnevezése hivatásos vadász.

Közel másfél évtizede a dél-afrikai tartózkodásunkkor még nem hallottunk arról a súlyos problémáról, ami az utóbbi években a természetvédelmi és a nemzetközi nyilvánosságot foglalkoztatja. Nagy veszélybe került az orrszarvú Dél-Afrikában, sőt a Kruger Nemzeti Parkban is. A főleg mozambiki és vietnámi orvvadászok ellen a megfelelően felfegyverzett rangerek mellett katonai erőket is be kellett vetni, olyan mérvű pusztítást végeznek a természetkárosítók. Évente több száz rinocéroszt lőnek le itt az ázsiai orvoslás egyik leggyógyítóbbnak vélt alapanyagát nyújtó, de a dísztárgy készítés terén is nagy értéket képviselő, az aranynál drágábban árusított szarvért, a rinocérosz tülökért. A rangerek és a dél-afrikai katonák az utóbbi 6-7 év alatt közel 300 főleg mozambiki orvvadászt lőttek le. Az üzletből a távol-keleti közvetítők profitálnak.

Dr. Temesi Géza

 

ÚJ POLGÁRI TÖRVÉNYKÖNYV!

2014.02.10.

A több mint fél évszázados Polgári Törvénykönyv, az 1959. évi IV. törvény után 2014. március 15-én hatályba lép a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, az összesen nyolc könyvből álló új Ptk., a könyvszámot is tartalmazó szakasz (§) számozással.
Az új Ptk. 5:53. §-a szerint a korábbi szabályozásnak (Ptk. 128. §) megfelelően
a vadak, továbbá a folyóvizekben és a természetes tavakban élő halak, valamint más hasznos víziállatok az állam tulajdonában vannak.
A kártérítésre és a veszélyes üzemre a 6:518. § − 6:564. § szabályozásai vonatkoznak (az 1959. évi Ptk.-ban a 339. § − 360. § szabályozta a kártérítést és a veszélyes üzemet), amelyeket a természethasználattal (pl. vadgazdálkodás) és a természetvédelemmel összefüggésben is alkalmazni kell.
Az egyesületekre vonatkozóan a 3:63. § − 3:87. §-ok tartalmaznak törvényi előírásokat. Az új Ptk. hatályba lépésével is összefüggésben módosításra kerülnek az egyes civil szervezetekkel kapcsolatos törvények is, amelyeknek meg kell felelni.

Dr. Temesi Géza

 

A kutya nem eszi meg a telet,

2014.02.02.

mondja egyik közmondásunk, vagyis nem szokott elmúlni a tél komolyabb hideg és hó nélkül. 2014 januárja az utóbbi évszázad legmelegebb januárja volt, de a vége aztán mégis meghozta a telet, ami februárban folytatódik, de jut majd márciusra is. Az időjárási rendellenességek a téli évszakban nem ritkák. Néhány időjárási anomália feljegyzéseimből:
–      az ideihez hasonló volt 1997 Karácsonya – 1998 januárja,
–      fekete Karácsony volt például napsütéssel, meleggel 1983-ban és 2006-ban,
–      rendkívüli hideg és hosszú tél volt 1985 elején és 1996/1997 telén,
–      2000/2001-ben szinte egyáltalán nem volt tél,
–      tíz éve február 8-án pedig villámlás, mennydörgés és eső volt.

Február a Télutó, a Jégbontó, a Szarvastor hava, amellyel vége a vadászati idények nagy részének és a vadászati évnek, és jön Mátyás, a jégtörő. Mátyás napja attól jeles, hogy afféle időjárásjósló nap. Jégtörő Mátyás ha jeget talál, akkor megtöri, ha nem talál, akkor csinál. Ha így van, akkor működik a szabály, ha meg nem, akkor az a kivétel a szabály alól, a kivétel pedig erősíti a szabályt.

Dr. Temesi Géza

 

Nemzeti parkok természeti övezetei

2014.01.05.

Ismét új jogszabály, a nemzeti parkok területének övezetekbe való besorolásáról és az egyes övezetekre vonatkozó általános természetvédelmi előírásokról szóló 134/2013. (XII. 29.) VM rendelet lépett hatályba. Egyúttal hatályát vesztette a nemzeti parkok területének övezeti kategóriákba való besorolásáról szóló 14/1997. (V. 28.) KTM rendelet.

A 14/1997. (V. 28.) KTM rendelet a nemzeti parkon belül természeti, kezelt természeti és bemutató övezetet különített el.
A 134/2013. (XII. 29.) VM rendelettel nem csak a szabályozás részletei és részletessége változtak, hanem részben módosultak az övezeti megnevezések is, a
természeti övezet mellett természetkímélő hasznosítás övezetet és szolgáltató övezetet nevesít az új rendelet.

A természeti övezetbe tartoznak a nemzeti parkok azon területei, amelyek kizárólagos rendeltetése az ökoszisztéma és a táj természetes folyamatainak és szerkezetének természetvédelmi kezeléssel történő fenntartása, helyreállítása és az ehhez szükséges feltételek biztosítása. A természeti övezet törvény erejénél fogva (ex lege) fokozottan védett természeti terület.
A természetkímélő hasznosítás övezetében a természetvédelmi kezelés és a természetkímélő hasznosítás térben és időben együttesen vagy egymás mellett van jelen, az elsődleges cél ezek összhangjának biztosítása.
A szolgáltató övezetbe a nemzeti parkon belül elhelyezkedő beépített és azon területek tartoznak, amelyek funkciója, rendeltetése rendszeres, intenzív emberi jelenléttel jár.
Az övezetekre vonatkozó részletes szabályozásokat lásd az új hatályos rendeletben!

Dr. Temesi Géza