IDEGENEDŐ TERMÉSZET
IDEGENEDŐ A TERMÉSZET
A Pusztuló természet menüpont a természet jövőképét vázolja fel, amennyiben nem történnek sürgősen olyan hathatós intézkedések főleg a leginkább környezetszennyező országokban, amelyek a felmelegedést minimálisra csökkentik. A termőhelyi változások következtében pusztulnak az őshonos növényfajok, ami hatással van az őshonos állatvilágra is, csökken így a biológiai sokféleség, és teret enged a természet az egyébként is terjedő inváziós fajoknak. Fel kell tehát készülni a természet védelme és használata (erdő-, vad-, halgazdálkodás) terén a termőhelyi, élőhelyi változásokra, amit konkrét tudományos kutatási eredményekkel lehet megalapozni.
Az őshonos természet élőhelyén a vadon élő élővilág fokozatosan idegenedhet, idegenné válhat azáltal, hogy változik a termőhely, hogy különböző módon (behurcolással, spontán betelepedéssel) idegenhonos fajok kerülnek be, amelyek potenciális veszélyt jelenthetnek, vagy intenzíven terjedhetnek. Utóbbiak az inváziós fajok. A távoli jövőt tekintve a ma idegenhonos fajok végül meghonosodhatnak, a következmények összességében azonban beláthatatlanok.
Az alábbiakban Haraszthy László írása olvasható a témakörben.
INVÁZIÓS FAJOK
Az emberi tevékenység következtében egyre több és több faj került olyan területre, ahol korábban nem fordult elő. Ezeknek a fajoknak a többsége az új környezetben elszigetelődik, egyedeik kipusztulnak, és csak egy kis részük képes megtelepedni és életképes állományt kialakítani. Kezdetben az Amerikába, Ausztráliába stb. helyekre érkező bevándorlók Európából vittek magukkal különböző fajok egyedeit, és a fajok egy része képes volt az új területeken is fennmaradni. Az idegen környezetbe kerülő fajok legnagyobb része azonban nem tud megtelepedni az új területen. Ennek számtalan oka lehet, de általában azért, mert – szerencsére – túl kis példányszámban kerülnek az új élőhelyre, nem találnak ott maguknak megfelelő mennyiségű táplálékot, nem viselik el a ragadozók nyomását, nem kedvez az élőhely, nem képesek szaporodni stb. A fajok kisebb része azonban az új helyén konkurencia nélkül szaporodhat, új táplálékforrást tud kiaknázni, esetleg nincsenek ellenségei, ezek miatt képes ott fennmaradni. Az ilyen fajok egy része nemcsak fennmarad, hanem mértéktelen szaporodásnak indul és egyre újabb és újabb területeket hódit meg. Ezeket a fajokat nevezzük invazívaknak, inváziós fajoknak. Ilyenek ma már a növény és az állatvilágból egyaránt nagy számban ismertek.
A fajok többsége azonban nem tudatos tevékenység következtében, hanem véletlenszerűen kerül új élőhelyére. Már több száz évvel ezelőtt a hajók véletlenszerűen is vittek egyes fajok egyedeit elterjedési területüktől távoli vidékekre. Azonban nemcsak hajókkal, hanem számos további módon is képesek nagy távolságra jutni bizonyos fajok. A nagyléptékű beavatkozások is hatalmas keveredést okoztak. Pl. a Szuezi-csatorna megépítésével az évmilliók óta egymástól elzárt Földközi-tenger és a Vörös-tenger közvetlen kapcsolatba került és megnyitotta a fajok vándorlásának lehetőségét, amelyet egyesek kihasználtak, mások pedig maradtak eredeti élőhelyükön.
Az inváziós fajokkal általában az a fő probléma, hogy az őshonosaknál jobb szaporodó képességűek lehetnek, és számos további ok miatt viszonylag rövid idő alatt képesek kiszorítani az adott területen honos fajokat. Az inváziós fajok terjedése az utóbbi 50 évben az utazások és szállítások rohamos mértékű növekedésének köszönhetően drasztikusan megemelkedett. Ma már nemcsak a szárazföldek és az azokon található édesvizek (folyók, tavak, mocsarak stb.) „fertőzöttek”, hanem a tengerek és az óceánok is. Utóbbiak miatt a nagy tengerjáró szállítóhajók üzemeltetői a felelősek. Az áru kirakása után ugyanis gyakran üresen kell hogy megtegyenek nagyobb távolságot, és ahhoz, hogy megfelelő merülésük legyen, tengervizet vesznek fel (ballaszt víz), amit azután a következő berakodás helyén kiengednek. Így temérdek alacsonyabb rendű állatot, de gyakran halakat is új helyre „telepítenek”.
Ma már az egyes fajok kipusztulásának okai között világviszonylatban 40%-os aránnyal szerepelnek az inváziós fajok. A trópusokon sokkal rosszabb a helyzet, mint a mérsékelt égövben, ahol a téli fagyok számos faj egyedeinek túlélését lehetetlenné teszik. A Föld egyes részein a helyzet annyira súlyos, hogy az inváziós fajok ma már az emberi lét feltételeit is veszélyeztetik.
Mindezek miatt világviszonylatban számos intézkedés, jogi szabályozás igyekszik útját állni az inváziós fajok egyre veszélyesebb mértéket öltő terjedésének. Például Florida déli részén található Everglades–mocsár különleges állatvilágát egyre nagyobb mértékben veszélyezteti a szalagos királypiton, amelyet hobbiállatként tartottak, majd néhány példány kiszabadult, vagy szándékosan szabadon engedték, mint megunt kedvencet. Ezek a ragadozó életmódot folytató kígyók elképesztő mértékben kezdtek szaporodni. A hatóságok mindent megtesznek az állomány teljes felszámolása érdekében. Ennek jegyében pl. tavasszal pitonfogó versenyt szerveznek, amelyen egyre többen vesznek részt.
Magyarországon sajnos nagyon sok idegenhonos növényfaj él, a teljes flóra 2%-a tartozik közéjük. Ezek egy része rendkívül veszélyes, korlátlanul terjedő, nagyon sok gazdasági kárt, egészségi kockázatot okoz. Ilyen például az aranyvessző, a bálványfa, a gyalogakác, a zöld juhar és a parlagfű. Nagyon ellentmondásos a fehér akác megítélése, amelyik egy különösen veszélyesen terjedő inváziós növény. Vannak azonban olyan fajok is, amelyek súlyos kockázatot, némelyek egyenesen katasztrófát jelentenek. Ezek a legértékesebb élőhelyeket fertőzik, sokszor endemikus fajok élőhelyét vagy létét veszélyeztetik.
A Magyarországon előforduló inváziós növényekről itt található részletes információ: http://termeszetvedelmikezeles.hu/novenyek?cat1=7&cat2=32&lang=hun
Sajnos nem csak a növények, hanem az állatok körében is vannak inváziós fajok.
Magyarországon a vizeinkben található a legtöbb inváziós faj, melyek egy része a halak közé tartozik, de számos rákfaj is megjelent már nálunk. Az 1800-as évek közepe és a 2000-es évek eleje között a Duna magyarországi szakaszáról 15 inváziós halfajt mutattak ki. De számos esetben ejtettek már el vagy fogtak be nutriát (Myocastor coypus) is Magyarországon, amelyik szintén nem tartozik a nálunk honos állatok közé. A tenyészetekből kiszabaduló állatok képesek nálunk áttelelni, és ha párt is találnak maguknak, akkor akár el is szaporodhatnak. Ugyanígy terjedt szét Európában a fogságból szabadul pézsmapocok (Ondatra zibethicus) is, amelyik ma már olyannyira általánosan elterjedt, hogy a legtöbb ember nem is gondol arra, hogy volt olyan időszak, amikor még egyetlen példány sem élt országunkban.
A hobbiállatok tartása, pontosabban a felelőtlen hobbiállattartás jelenti manapság ez egyik legnagyobb veszély. A megunt kedvencek, vagy a terráriumukat kinőtt állatoktól való megszabadulás legegyszerűbb módjának sokan azt tekintik, hogy egyszerűen szabadon engedik az adott állatot. Szerencsére az ilyen szabadon engedéseknek csak ritkán van súlyos ökológiai következménye. A mi klímánkon a négy évszak váltakozása miatt a meleg égövből származó fajok döntő többsége nem képes megélni, persze vannak, vagy lehetnek kivételek is. Ennek ismeretében nem véletlen, hogy az Európában tömegessé vált inváziós fajok nagy része Észak-Amerikából származik.
A meleg égövből származó állatok egy ideig képesek a Kárpát-medencében is fennmaradni, de a hideg teleket legtöbbjük nem éli túl. Mondjuk ki nyugodtan, szerencsére. Az emberi felelőtlenségnek azonban úgy tűnik nincs határa. Fogtak például már a magyar Duna szakaszon piranhákat is. Szerencsére ezek sem képesek a hideg vízben túlélni.
A legsúlyosabb veszély azonban minden bizonnyal az Észak-Amerikából származó vörösfülű ékszerteknős (Trachemys scripta elegans) jelenti. Ez az állat az 1980-as, 1990-as években világszerte közkedvelt hobbiállattá vált, folyamatosan növekedett iránta a kereslet, Magyarországon is, de a többi földrészen is. A növekvő keresletet úgy tudták csak kielégíteni, hogy mesterségesen szaporították ezt a fajt és a fiatal állatokat értékesítették. Egyes becslések szerint az 1980-as évek végétől 1997-ig több mint 50 millió példányt exportáltak az USA-ban lévő telepekről. Az Európába tömegesen érkező kedves kis állatok nagy része a helytelen tartás miatt hamar elpusztult, de még így is maradt rengeteg, amelyik elérte a felnőtt kort. Ezeknek a terráriumi tartásra csak korlátosan alkalmas, nagy testű állatoknak egy részét korábbi tartóik szabadon engedték. Nem csoda, hogy a 2000-es évek elején már a legtöbb európai országban megfigyeltek vadon élő vörösfülű ékszerteknősöket.
Magyarországon 2004-ben, az Európai Unióhoz történő csatlakozással összefüggésben betiltották a vörösfülű ékszerteknős importját.
Miért veszélyes a Kárpát-medence élővilágára az ékszerteknős?
Sajnos mára már többszörösen bebizonyosodott, hogy a vörösfülű ékszerteknős képes áttelelni nálunk, sőt már több esetben sikeresen szaporodott is. Ha a nálunk szaporodott fiatalok – melyek már részben vagy egészben sikeresen alkalmazkodtak – elérik a felnőttkort, akkor azok még sikeresebben fogják tovább növelni állományukat. Ez pedig súlyos veszélyt jelent a Magyarországon őshonos mocsári teknősre (Emys orbicularis), amelyik az egyetlen őshonos teknősfajunk. Az ékszerteknős esetleges elterjedésével nem fog növekedni a biológiai sokféleség, sokkal inkább szegényedik, mert hamar kiszoríthatja a mocsári teknőst, táplálék konkurensévé válik, a fészkek számára legalkalmasabb helyeket elfoglalja előle stb., ami problémákat okozhat.
A vörösfülű ékszerteknős szerepel a világ 100 legveszélyesebb inváziós faját tartalmazó listán, amely itt érhető el: http://www.iucngisd.org/gisd/100_worst.php
Fotó: Halpern Bálint
Annak alátámasztására, hogy milyen nagy számban került vagy kerülhetett ki a természetbe ez a faj Magyarországon, álljon itt néhány adat. A Fővárosi Állatkert ún. Nagy-tavából 2015 őszén 585 példány vörösfülű ékszerteknős fogtak ki a szakemberek. A budapesti Naplás-tóból 2015-2016-ban 86, míg 2017-ben 9 ékszerteknőst fogtak ki. A szintén budapesti Feneketlen-tóból 2016-ban és 2017-ben együttesen 89 vörösfülű ékszerteknős került befogásra, de itt nagyobb számban fordult elő sárgafülű ékszerteknős is.
A kedvtelésből tartott állatokra vonatkozó szabályokat Magyarországon Kormányrendelet állapítja meg, amelyik a következő: 41/2010. (II. 26.) Korm. rendelet a kedvtelésből tartott állatok tartásáról és forgalmazásáról. E rendelet 1. számú mellékletében szerepel a vörösfülű ékszerteknős is, mint az ország őshonos növény-, illetve állatvilágára ökológiai szempontból veszélyes faj.
A vörösfülű ékszerteknősnek nincs helye Magyarországon, ezért az összes lehetséges szabadban élő példányát be kell fogni.
A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény több mint egy évvel ezelőtt bevezette az idegenhonos inváziós fajokkal kapcsolatos bírságot (inváziós bírságot), amit az köteles fizetni, aki tevékenységével vagy mulasztásával megsérti a Tvt. 80/A. § (1) bekezdésében foglaltakat. Végrehajtási rendelet a 408/2016. (XII. 13.) Korm. rendelet az idegenhonos inváziós fajok betelepítésének vagy behurcolásának és terjedésének megelőzéséről és kezeléséről.
2018. március © Haraszthy László
KERTÉSZET - TERMÉSZETVÉDELEM, INVÁZIÓ - MIGRÁCIÓ
Míg a címbeli első szópárosban ellentmondások, addig a második szópárban egyezőségek vannak. Lássuk miért!
Természetvédelmi szempontból általában alapvetően nincs probléma, amíg kerti növénytermesztésről, vagy zárt parki kertészkedésről van szó, ezért a kertész és a kertészet maradjon a kertekben (bár még a vakond védettségének kertre vonatkozó kérdésében is teljes ismerethiányról árulkodó információk szerepelnek egy mindent átfogni szándékozó kertész blogjában). Maradjon azonban távol a kertészkedés a nemzeti parkoktól és természetesen a természetes természettől, mert bőven vannak ellentmondások.
Ugyanakkor nincsenek éles határok, és vannak városi zöldterületek, út-vasút menti fasorok is. Idegenhonos növényfajokat (fákat, cserjéket) telepítenek a kertészek egyre több ilyen helyre, miközben az őshonosak pusztulnak. Az érv az, hogy egyes idegenhonosak jól bírják például a városi és a közlekedéstől szennyezett levegőt, és szép látványt nyújtanak. Ilyen például a bugás csörgőfa (Koelreuteria paniculata), amely hazánkban nem inváziós, egyes országokban viszont annak tartják.
A képen csörgőfák láthatók eltérő virágzási – termésérési időkkel, fotó dr. Temesi Géza, Pécs, 2018.08.05.
Inváziós fafajunk például a bálványfa, a zöld juhar, az erdészet terén pedig az akác. Utóbbi a hazai erdők közel egynegyedét uralja már, miközben pusztul a szil és aggódunk többek között a bükkért.
Kialakuló új szakmai álláspontok is vannak, mely szerint azért szükséges idegenhonos fafajokat elterjeszteni, mert a klímaváltozás következtében az őshonos fajok pusztulása elkerülhetetlen, hozzuk hát az idegent, abból lesz majd a honosodott (vagy inváziós). Nem olyan ez, mint a meghatározó német politikai törekvés a migráció terén? Csökkenőben van a német származású népesség és munkaerő, pótoljuk hát migránsokkal! Érdekes egyezőség: invázió – migráció. Vajon mit hozhat a globális átalakulással a jövő? Aggódhatunk a népvándorlás és az élővilág-átalakulás miatt.
Megjegyzés: a legújabb tudományos álláspontok szerint a visszafordíthatatlan globális felmelegedés veszélye tovább növekszik, haladunk a katasztrófa irányába. Óriási a probléma a környezetvédelemmel, amivel védhetnénk az őshonosságot is.
2018. augusztus © Dr. Temesi Géza
